Kiskovácsi-Lajosforrás-Szentendre túra

Az utolsó augusztusi vasárnapot túrázással akartam tölteni.  Itt találtam egy útvonalat, ami átmegy a Holdvilág-árkon, el a Lajosforrásig, onnan Dobogókőre, majd egy szép nagy körben ér vissza az indulási ponthoz. Mindez összesen 24 km, 940 m szintemelkedéssel. Korai indulással számoltam, úgy gondoltam, nem fog kifogni rajtunk egy ekkora túra. 

Öten készültünk a kirándulásra: fox, húgom, sógor, Dave meg én. Jó kis csapat, együtt és külön-külön is szoktunk túrázni, bár a közös túrázások időnként mértéktelen vedeléssel párosulnak - ezúttal előre kikötöttem, hogy a séta alatt nem iszunk, mert a terep egy része meglehetősen veszélyes. Természetesen nem lett betartva a szabályom. Végülis baj nem lett belőle, de nyugodtabb lettem volna, ha nincs ivás menet közben. 

Az indulással már megcsúsztunk, húgomék nem bírtak összekészülni időre, így nem tudtunk a kinézett HÉV-vel menni. Ezzel buktunk egy órát, mert Pomázról vasárnap óránként járnak buszok Dobogókő felé. Mi kb. félútig mentünk csak, a Kiskovácsi kórháznál leszálltunk, ott tértünk rá a piros keresztes turistaútra. Az első padnál megálltunk reggelizni. :D Azt evés közben konstatáltuk, hogy nem egy csendes, magányos környéken fogunk sétálni, meglehetősen nagy volt a forgalom az árok irányába, tele volt minden túrázókkal. Már a busz is tele volt velük, úgyhogy ez annyira nem meglepő. 

Az út maga egyébként egész jól járható - ahhoz képest. El bírom képzelni, hogy esős időben totál járhatatlan, meg egyébként is csúszós, meredek, néhol kifejezetten veszélyes, de a járhatatlanabb részekre hidakat, lépcsőket, deszkákat pakoltak, úgyhogy alapvetően bárki megmászhatja. Voltak ott kisgyerekes családok is, bár egy babakocsis pár visszafordult, amit nem csodálok, azért nem kifejezetten egy babakocsis terep.

Árok mélyén.

Lépcső

Könnyebb szakasz

Volt egy rész, ahol az árok mélyén sétáltunk, kétoldalt sziklák, és egy ponton időnként kavicsok görögtek le a magasból. Ott igen gyorsan átslisszoltam, kicsit féltem, hogy rámomlik a mindenség. 

Szívcsakraaaaaaaa!

Azt vártam, hogy tele lesz az erdő szakrális jelekkel meg szentélyekkel, ha már egyszer a Pilis szent hely, Dobogókő a szívcsakra, a Holdvilág-árokban meg Árpád apánkat temették el, de csalódnom kellet. A fenti táblánál többet nem láttunk. Azóta gondolkoztam ezen, mi lehet az oka az elmaradt szent helyeknek, de rájöttem, hogy valószínűleg ezek a nagyon spirituális ősmagyarok csak a fotelból elhivatottak, az, hogy odamenjenek a helyszínre, már annyira nem menő. 

Jerry!

Találkoztunk viszont erdei egérrel. ^_^ A képen is ő látható. Nagyon kis cuki volt, és nem szaladt el. Ugrándozott az avarban, figyelt minket, és végül Isti adott neki egy pufit, amit elvett, és megnyalogatta Isti ujját. :O Barátságos kis jószág. :)

Ahogy kiértünk az árokból, az út meredeken emelkedni kezdett és úgy tűnt, sose ér véget az emelkedő. Nagyon meleg volt, szétizzadtuk magunkat, a turistajelzés se volt teljesen egyértelmű egy szakaszon, ez volt talán a mélypont. Ahogy felértünk a tetőre, csináltunk csoportképet. 

Ilyen szépek se voltunk még

Meg ilyen szépek se.

Az út lejteni kezdett végre, és lefele sétával értük el a Lajosforrást. Terveztük, hogy megtöltjük a kiürült vizespalackokat, de arra nem számítottunk, hogy emberek többszázliteres ballonkannákkal állnak sorba, hogy vizet szerezzenek, mert ők ezzel mosnak/főznek, ezt isszák otthon és ebben is fürdenek, mert ez gyógyvíz és fújjfújj csapvíz. Baszki. Még jó, hogy egy kis táblára ki volt írva, hogy saját felelősségre lehet fogyasztani a forrásvízből, biztos nagyon egészséges lehet. Hát jó. Komolyan elképesztő volt, ha belegondolok abba, hogy valakik minden vasárnap bevágják magukat az autóba, hogy eltököljenek egy másfél órát a forrásnál, hogy a heti vízadagot megszerezzék maguknak, miközben egyébént ivóvíz folyik a csapjukból, na az eléggé nevetséges. Fox beállt a sorba, aztán jelezte, hogy egy palackot töltene csak meg, engedjék már előre, így jutottunk vízhez. Kemény világ ez. 

Kupaktanácsot tartottunk, hogyan tovább, mert jóval tovább tartott elérni a forráshoz, mint terveztük. Ha az eredeti útvonalnál maradunk, lehet, hogy ránksötétedik útközben, Dave-nek pedig haza kellett mennie még aznap Veszprémbe. Úgy döntöttünk, Szentendre felé vesszük az irányt, így is kb. 9 km-t kellett még sétálnunk. A Lajosforrásig egyébként kb. 5 km volt az út, de a terepviszonyok miatt elképesztő lassan tudtuk csak megtenni ezt a távot.

A sárga kereszten haladtunk tovább. A terep itt egyáltalán nem volt nehéz, erdőn, mezőn haladtunk át.

Pihenő a vadászlesen

Mivel jól álltunk az idővel, és fox észrevett egy érdekesnek tűnő dolgot a térképen, tettünk egy kis kitérőt. Letértünk az útról és párszáz méteres kitérőt téve megnéztük a Vasas-szakadékot. Nem a szikla tetejére vitt az út, hanem az aljába, tehát gyakorlatilag végig lehetett sétálni a hasadékon, aminek a végén egy barlang van. Nézegettük, hogy milyen pici, biztos nem fér be oda senki, max egy gyerek. Isti, aki a legvékonyabb és legkisebb mindünk közül, természetesen bemászott. Utólag azt olvastam, hogy elvileg be lehet menni abba a barlangba, de amikor elmész a barátaiddal túrázni, és fingod nincs, hogy az a barlang mennyire veszélyes, mély, szűk, rád fog-e omlani, beszakad-e alattad, akkor nem mászol be. Kissé idegbeteg lettem, mert meg voltam róla győződve, hogy Isti meg fog halni, ráadásul nem akart kijönni. Végül azt kamuztam, hogy otthagyjuk, arra előjött.

Vasas-szakadék

A végén a barlang bejárata

A nagy izgalmakra pont jól jött, hogy hamarosan elértük a Kőhegyi menedékházat. Elég szerencsétlenül nézhettünk ki, mert a néni elmagyarázta nekünk, mi az a turistaház. :D Eddig nem volt szerencsém egyhez se, mindig olyan helyen túráztam, ahol nem volt ilyesmi. Vettünk sört, én ettem palacsintát, pihentünk egyet és gyönyörködtünk a kilátásban.

Szentendre

Szalonna

Ja igen, a fenti képen a menedékház egyik cicája, a Szalonna nevű látható. Amíg ettünk, folyamatosan kunyizta a kaját. :D Nyilván addig voltunk érdekesek számára, amíg etettük :D

A gyors uzsonna után túránk utolsó szakaszának vágtunk neki: lejutni Szentendrére. A menedékházban azt mondták, másfél óra alatt le lehet érni, hát nekünk kicsit több volt.

Kilátás

Lement a nap

Szántókon keresztül értük el a települést, és már besötétedett, mire a HÉV-hez értünk. Végül Dave is viszonylag emberi időben hazaért. Mindennel együtt 15 km-t mehettünk. Nem tűnik soknak, de a terep nem mindenhol volt alkalmas a gyors haladásra. Amit sajnálok, hogy az útvonal módosítása miatt a menedékház volt az egyetlen, ahonnan magasról le tudtunk nézni, útközben nem volt egy kilátó sem.

Elfáradtunk, de nagyon szép helyeken jártunk. Én azóta pörgök a pilisi túrákon, egy héttel később is mentünk egyet, arról is lesz majd beszámoló. ^_^

(A fotók Dave keze munkái, én már a HÉV-en vettem észre, hogy otthon felejtettem a fotóapparátot.)